Elektromos autó pályázat – hogyan tovább 2021-ben?

Az állam – kisebb-nagyobb megszakításokkal 2016 óta támogatja Magyarországon a tisztán elektromos új autók beszerzését.

A tavalyi évben a rekord érdeklődés miatt 36 óra alatt kimerült az erre szánt keret. A 2020-as támogatói okiratok felhasználására szánt idő 2021 februárjában végleg lejárt.

Sajtónyilatkozatok szerint a támogatási rendszer nem szűnik meg, valamikor folytatódni fog.

Addig is 3+1 néhány nyitott kérdés, ami mind a szakmát, mind a nagyközönséget lázban tartja:

  1. Marad-e a 2,5 millió Ft-os támogatási összeg és továbbra is támogatják-e a taxisokat akár közel 8 millió Ft-tal?

2018 és 2020. február között még „csak”1,5 millió Ft volt, ennek a jelentős megnövelése óriási húzó erővel bírt. A taxi vásárlások 55%-os támogatásával pedig gyakorlatilag főnyeremény volt egy ilyen gépkocsiba beruházni. Az alacsony fenntartási költségek révén dupla megtakarítás volt realizálható.

  1. Marad-e 11 millió Ft-os beszerzési értékhatár?

Ezt a kereskedők egy része kifogásolta, mert egyrészt kénytelenek voltak lejjebb vinni az áraikat, másrészt csak fapados modellekre futotta ebből a keretből. A 11 millió Ft feletti gépkocsikra járó 500.000 Ft-os támogatás nagyon sovány volt.

  1. Maradnak-e a biankó támogatói okiratok?

Tavaly nagyon fals helyzet alakult ki: az óriási érdeklődést követően a már kiadott támogatói okiratokat sokan nem használták fel. Talán ebből is okulva az elektromos kerékpár pályázaton már csak úgy lehetett indulni, ha megjelölte a pályázó mind a kiválasztott biciklit, mind a kereskedőt, akinél meg akarta venni. Ha ez a rendszer lesz az új pályázat esetében is, azaz meg kell jelölni mind a vásárolni kívánt autót, mind a kereskedőt, akkor az valószínűleg megszűri az érdeklődőket is.

És a legfontosabb: mikor érkezik a pályázat?

A piac jelenleg kivár, forrásaink szerint az elektromos autó értékesítések a 11 millió Ft alatti kategóriában szinte teljesen leálltak. Mindenki tűkön ülve várja az újabb elektromos autó pályázatot. Reméljük, már nem sokáig.

Addig is iratkozz fel pályázati hírlevelünkre, hogy minden információról első kézből értesülj!

[mailerlite_form form_id=2]